Tegnap este jelent meg a híradás, miszerint megrongálták Churchill budapesti szobrát. Eddig ez még nem olyan nagy szám, látott már vandálságot a Városliget, és fog is még, ha minden igaz. Nade. Jelen vandálok tettüket a BLM, (Black Lives Matter) mozgalom nevében követték el, legalábbis arra hivatkozva. Mert, hogy tudniilik, Churchill náci volt. Churchill. Náci. Sir Winston Leonard Spencer Churchill, Nagy-Britannia miniszterelnöke, 1940-től 1945-ig, majd 1951-től 1955-ig. Nem akarok idegen tollakkal ékeskedni, ezeket a dátumokat nem fejből köptem, nem is rendelkezem átlag feleltti műveltséggel a történelem tárgyköréből, sőt. De azért mégis...

Tehát, a jó Sir Winston, felváltva hol szivarral, hol meg a whiskeys pohárral a kezében. Esetleg olykor mindkettő. Így azért az emberek többségének, - legalábbis bizonyos körökben - ismerős a jó öreg. Éppen pont náci volna. És ezt nem is mulasztották el jó nagy betűkkel fölpingálni a szoborra. Európában, Magyarországon, Budapesten, a Városligetben, 2020 nyarának elején éppen az öreg, böcsületes, megbízható alkesz a legfőbb gondok egyike. Nem akarom feszegetni, hogy szerintem mennyire nonszensz dolog őt azzal vádolni, hogy náci lett volna. Nem is ez a lényeg, mert ez egy akkora őrült nagy marhaság, mint ide Hanoi. Meg vissza is. Ha Sir Winston náci volt, akkor Florence Nightingale meg hadibordély-beli örömlány a krími háborúban. Vagy tudomisén.

Ezzel az egész BLM mozgalommal kapcsolatban valahogy azt érzem, hogy egy nagy-nagy kukta a világ. Egyre nagyobb benne a nyomás, régi típusok ilyenkor sípoltak, és őrült pörgésbe kezdett a tetejükön a szelep. Ilyen pörgő szelepnek érzem én a mozgalom vadhajtásaként megjelenő szobordöntögetést, rongálást, kielégíthetetlen mentális jóvátétel-igényt, vagy már-már inkább bosszúvágyat. Valamit csinálni kell, hogy csökkenjen a nyomás. Igazi megoldást az jelent, ha kimegyünk a konyhába, és elzárjuk a gázt. Ha ez nem történik meg, ideig óráig a pörgő szelep kienged annyi forró gőzt, hogy föl ne robbanjon az egész húsleves, és beterítse a levesben főtt cupákokkal a konyha falát. Meg nem oldja, de időleges könnyebbséget ad.

Szerintem inkább próbáljunk meg kevesebbet szemetelni, többet figyelni egymásra, és csak azt vegyük meg, amire igazán szükségünk van testi és lelki jólétünkhöz. Amennyire lehet. Tényleg, legalább próbálkozzunk. Ültessünk fákat, neveljünk zöldséget az erkélyen, a saját veteményesben, a közösségi kertekben, akárhol, ahol helyünk van rá. Építeni mindig hasznosabb, mint rombolni. Teljesen értelmetlen dolog agyatlan pótcselekvésekbe fojtani az érzést, hogy valamit csinálni kell, mert ez így nem jó. Nem jó, tényleg. De ahhoz, hogy jobb legyen, korlátokat kellene szabni magunk számára, és tudatosabban élni az erőforrásainkkal. Ez erőfeszítést igényel. Vandálkodásban levezetni a felgyülemlett feszültséget nem annyira. A düh és feszültség sajnos rossz helyre csatornázódott. Már megint. Sokadszor a történelem folyamán. Hagyjuk békén Sir Winston-t, a BLM mozgalmat, és koncentráljunk Magyarországra, Budapestre, Jászkarajenőre, a Kossuth és Petőfi utcákra. Van mit felsöpörni itt is. Bizony van.